Célba értek mindannyian

Palikék és Szallerék lettek a legjobb magyarok a Dakaron

A Palik László, Darázsi Gábor autós páros a 21. lett a szombati szelektív szakaszon, így az összetettben is a 21. helyen végzett, míg a Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor kamionos egységa 8. idejével az abszolút értékelésben a 10. pozíciót foglalja el.
2009.01.18 08:40, Palik Racing Team

Egyelőre. Ugyanis az eredmények nem tekinthetőek véglegesnek, mivel a csapat óvást nyújtott be amiatt, hogy a versenyigazgatóság időbüntetéssel sújtotta Palikékat.

Magyar idő szerint szombat hajnalban megváltoztatta a csütörtöki szakaszeredményeket, valamint az összetett állást a tereprali-viadal versenyigazgatósága.

Azokat az egységeket, amelyeket a szervezők a 175. kilométer után, még az eredetileg kijelölt cél előtt letereltek a „pályáról” – többek között Palikékat és Szallerékat –, a korábbi döntéssel ellentétben súlyos, 12 órás időbüntetéssel sújtották.

Pedig fontos leszögezni újra, nem önszántukból hagyták el a szakaszt, Étienne Lavigne versenyigazgató kötelezte őket erre a lépésre.

A jelenlegi állás szerint a Palik, Darázsi autós párost a 12. helyről a 21. pozícióba sorolták vissza – a Szaller, Pócsik, Csitári kamionos trió viszont az esemény hivatalos honlapja szerint egyelőre megtarthatta előkelő helyezését.

Szülessen bármilyen döntés a fellebbezésről, egy biztos: mindenféleképpen a Palik Racing Team tagjai voltak az idei Dakar-rali legeredményesebb magyar versenyzői.

2009-es Dakar-rali, 15. nap, Córdoba-Buenos Aires (Argentína)

Az össztáv 792 kilométer, a szelektív szakasz hossza 227 km. Nem hivatalos eredmények:

AUTÓSOK:

1. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen) 1:35:43 óra, 2. Leonyid Novickij, Oleg Tyupenkin (orosz, BMW) 2 másodperc hátrány, 3.. Krzysztof Holowczyc, Jean-Marc Fortin (lengyel, belga, Nissan) 17 mp h., ...21. PALIK LÁSZLÓ, DARÁZSI GÁBOR (MAGYAR, NISSAN) 18:29 PERC H., ...45. Liszi László, Fenesi József (magyar, Mitsubishi) 30:42 p h., ...47. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel) 31:21 p h.

MOTOROSOK:

1. Helder Rodrigues (portugál, KTM) 1:42:37 óra, 2. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 2:07 perc hátrány, 3. Cyril Despres (francia, KTM) 2:41 p h., ...35. Dési János (magyar, KTM) 26:46 p h.

KAMIONOSOK:

1. Firdausz Kabirov, Ajdar Beljajev, Andrej Mokejev (orosz, Kamaz) 1:49:56 óra, 2. Vlagyimir Csagin, Szergej Szavosztyin, Eduard Nyikolajev (orosz, Kamaz) 39 másodperc hátrány, 3. Franz Echter, Detlef Ruf, Artur Klein (német, MAN) 1:27 perc h., ...8. SZALLER ZOLTÁN, PÓCSIK LÁSZLÓ, CSITÁRI TIBOR (MAGYAR, MAN) 14:45 P H.

A 2009-es Dakar-rali végeredménye


Nem hivatalos:

AUTÓSOK:

1. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen) 48:10:57 óra, 2. Mark Miller, Ralph Pitchford (amerikai, dél-afrikai, Volkswagen) 8:59 perc hátrány, 3. Robby Gordon, Andy Grider (amerikai, Hummer) 1:46:15 óra h., ...21. PALIK, DARÁZSI 27:22:19 Ó H., ...22. Szalay, Bunkoczi 29:21:27 ó h., ...52. Liszi, Fenesi 71:27:52 ó h.

MOTOROSOK:

1. Marc Coma (spanyol, KTM) 52:14:33 óra, 2. Despres 1:25:38 óra hátrány, 3. David Fretigne (francia, Yamaha) 1:38:56 ó h., ...61. Dési 23:21:38 ó h.

KAMIONOSOK:

1. Kabirov, Beljajev, Mokejev 49:34:46 óra, 2. Csagin, Szavosztyin, Nyikolajev 3:39 perc hátrány, 3. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Marcel van Melis (holland, belga, holland, Ginaf) 59:56 perc hátrány, ...10. SZALLER, PÓCSIK, CSITÁRI 20:27:01 Ó H.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Dakar 2009: minden magyar a célban A Palik, Darázsi páros célba ért a 2009-es Dakaron! Dakar 2009: Palikék "csak" a tizenkettedik helyen Dakar 2009: Sainz feladta Csipetnyi Dakar-történelem: 30 évvel ezelőtt ért véget az őrült karaván első futama Újabb útvonalmódosítás a Dakaron - képek a sivatagi kaland versenyzőiről

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.