Erőn felett
Palikék továbbra is a legjobb tízben
Palik László és Darázsi Gábor egyszerűen nem akarja elhinni, hogy az összetett tizedik helyéről várhatja a 2009-es Dakar-rali mai, sorrendben tizenegyedik szelektív szakaszának a rajtját.
2009.01.15 09:51Palik Racing TeamA pilóta és navigátora álmában sem gondolta volna, hogy három nappal az Argentínában, valamint Chilében zajló tereprali-verseny vége előtt a gyári támogatású csapatok autói között jegyzik a 331-es rajtszámú ezüstszínű Nissanjukat.
Palik László kedden, a Föld egyik legszárazabb helyén, az Atacama-sivatagban ünnepelte negyvenhetedik születésnapját. Úgy gondolja, a legszebb ajándékot már megkapta.
– Sikerült megmásznunk a hatalmas dűnéket, az Atacama-sivatag azzal „köszöntött fel”, hogy átengedett a homokhegyeken – nyilatkozta Palik László. – Az pedig tényleg maga a csoda, hogy ebben a roppant kemény küzdelemben az első tízben vagyunk. Amikor másfél hete a Buenos Aires-i rajtnál körbenéztem, azt mondtam, olyan erős a mezőny, hogy az első húszba sem lehetséges bekerülni. Aztán elkezdődött a viadal, s olyan brutális szakaszokat jelöltek ki a szervezők, hogy attól féltem, szétesik a Nissan. Ám bírta a terhelést, mi pedig egyre feljebb kapszkodtunk. Tényleg hihetetlen az egész, de megpróbálok nem is gondolni a pozíciónkra. Ugyanis, mit sem érnének az elmúlt napok erőfeszítései, ha nem jutnánk el a célba. Márpedig abban biztos vagyok, borzalmas szelektíveken át vezet az út Buenos Airesbe. A csapat nagyon sokat dolgozott azért, hogy jól szerepeljünk, de mindenki tudja, egyelőre csak részeredményekről beszélhetünk.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



