Célba értek mindannyian
Palikék és Szallerék lettek a legjobb magyarok a Dakaron
A Palik László, Darázsi Gábor autós páros a 21. lett a szombati szelektív szakaszon, így az összetettben is a 21. helyen végzett, míg a Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor kamionos egységa 8. idejével az abszolút értékelésben a 10. pozíciót foglalja el.
2009.01.18 08:40Palik Racing TeamEgyelőre. Ugyanis az eredmények nem tekinthetőek véglegesnek, mivel a csapat óvást nyújtott be amiatt, hogy a versenyigazgatóság időbüntetéssel sújtotta Palikékat.
Magyar idő szerint szombat hajnalban megváltoztatta a csütörtöki szakaszeredményeket, valamint az összetett állást a tereprali-viadal versenyigazgatósága.
Azokat az egységeket, amelyeket a szervezők a 175. kilométer után, még az eredetileg kijelölt cél előtt letereltek a „pályáról” – többek között Palikékat és Szallerékat –, a korábbi döntéssel ellentétben súlyos, 12 órás időbüntetéssel sújtották.
Pedig fontos leszögezni újra, nem önszántukból hagyták el a szakaszt, Étienne Lavigne versenyigazgató kötelezte őket erre a lépésre.
A jelenlegi állás szerint a Palik, Darázsi autós párost a 12. helyről a 21. pozícióba sorolták vissza – a Szaller, Pócsik, Csitári kamionos trió viszont az esemény hivatalos honlapja szerint egyelőre megtarthatta előkelő helyezését.
Szülessen bármilyen döntés a fellebbezésről, egy biztos: mindenféleképpen a Palik Racing Team tagjai voltak az idei Dakar-rali legeredményesebb magyar versenyzői.
2009-es Dakar-rali, 15. nap, Córdoba-Buenos Aires (Argentína)
Az össztáv 792 kilométer, a szelektív szakasz hossza 227 km. Nem hivatalos eredmények:
AUTÓSOK:
1. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen) 1:35:43 óra, 2. Leonyid Novickij, Oleg Tyupenkin (orosz, BMW) 2 másodperc hátrány, 3.. Krzysztof Holowczyc, Jean-Marc Fortin (lengyel, belga, Nissan) 17 mp h., ...21. PALIK LÁSZLÓ, DARÁZSI GÁBOR (MAGYAR, NISSAN) 18:29 PERC H., ...45. Liszi László, Fenesi József (magyar, Mitsubishi) 30:42 p h., ...47. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel) 31:21 p h.
MOTOROSOK:
1. Helder Rodrigues (portugál, KTM) 1:42:37 óra, 2. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 2:07 perc hátrány, 3. Cyril Despres (francia, KTM) 2:41 p h., ...35. Dési János (magyar, KTM) 26:46 p h.
KAMIONOSOK:
1. Firdausz Kabirov, Ajdar Beljajev, Andrej Mokejev (orosz, Kamaz) 1:49:56 óra, 2. Vlagyimir Csagin, Szergej Szavosztyin, Eduard Nyikolajev (orosz, Kamaz) 39 másodperc hátrány, 3. Franz Echter, Detlef Ruf, Artur Klein (német, MAN) 1:27 perc h., ...8. SZALLER ZOLTÁN, PÓCSIK LÁSZLÓ, CSITÁRI TIBOR (MAGYAR, MAN) 14:45 P H.
A 2009-es Dakar-rali végeredménye
Nem hivatalos:
AUTÓSOK:
1. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen) 48:10:57 óra, 2. Mark Miller, Ralph Pitchford (amerikai, dél-afrikai, Volkswagen) 8:59 perc hátrány, 3. Robby Gordon, Andy Grider (amerikai, Hummer) 1:46:15 óra h., ...21. PALIK, DARÁZSI 27:22:19 Ó H., ...22. Szalay, Bunkoczi 29:21:27 ó h., ...52. Liszi, Fenesi 71:27:52 ó h.
MOTOROSOK:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 52:14:33 óra, 2. Despres 1:25:38 óra hátrány, 3. David Fretigne (francia, Yamaha) 1:38:56 ó h., ...61. Dési 23:21:38 ó h.
KAMIONOSOK:
1. Kabirov, Beljajev, Mokejev 49:34:46 óra, 2. Csagin, Szavosztyin, Nyikolajev 3:39 perc hátrány, 3. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Marcel van Melis (holland, belga, holland, Ginaf) 59:56 perc hátrány, ...10. SZALLER, PÓCSIK, CSITÁRI 20:27:01 Ó H.
Kapcsolódó írások:
- Dakar 2009: minden magyar a célban
- A Palik, Darázsi páros célba ért a 2009-es Dakaron!
- Dakar 2009: Palikék "csak" a tizenkettedik helyen
- Dakar 2009: Sainz feladta
- Csipetnyi Dakar-történelem: 30 évvel ezelőtt ért véget az őrült karaván első futama
- Újabb útvonalmódosítás a Dakaron - képek a sivatagi kaland versenyzőiről

Képek - Már biztos: női győztese lesz a Megasztár6-nak
Azt már egy héttel ezelőtt is tudni lehetett, hogy a Megasztár6 történetében Talán Attila kapta az év férfiénekese minősítést, mostanra azonban biztossá vált, hogy a képzeletbeli dobogó tetejére nő fog állni.
Finom falatok egyszerűen
Borsó és mogyoró? Hogy jön ez össze?
Mérgező porról beszélt a diszkókirálynő
Donna Summert valójában szeptember 11. ölte meg?
Veszélyben a megasztáros lány hangja?
Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt

Hirosimát és Fukusimát tanulmányozták a Paks környékiek
Japánban - ezen belül Hirosimában és Fukusima környékén - járt szakmai tanulmányúton paksi atomerőmű térségében működő Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás.
Május 21-e éjfélig kell benyújtani!
Több mint egymillió adóbevallást hiányol a NAV
Nem hosszabbították meg Thomas Mirow mandátumát
Új vezetőt választottak az EBRD élére
Hosszú még az út a válság leküzdéséig
Tabajdi: Európa képes volt a válságot a saját javára fordítani
Recesszió egész évben?
Magyar GDP - Lefelé módosították előrejelzésüket a londoniak
A párt szerint elfogadhatatlan
Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
Esély a felemelkedésre?
Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér

5 dolog, amiért ne diétázzunk
Fogyókúrákból már lassan Dunát lehet rekeszteni - arról viszont aligha hallunk, miért nem kéne diétáznunk. Ennek is vannak okai - gondoljunk csak a jojó effektusra. Hogyan nem érdemes fogyózni?
Jobb, ha koncentrálunk egy feladatra...
Az agy könnyíti a fájdalmunkat, ha van elég dolga
A kismamáknak meg kéne tartaniuk helyes súlyukat
Rossz hír annak, aki "kettő helyett" akar enni
Napi horoszkóp - 2012. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
6 jele, hogy komolyan a férfi szándékai
Tudd meg: Te vagy az egyetlen a pasi számára?
Életmódváltás nélkül kialakul a jojó effektus
Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?

A hatalomnélküliek hatalma - Havel polgártárs
A hatalomnélküliek hatalma - Havel polgártárs címmel emlékkonferenciát szervez az Ökopolisz Alapítvány május 23-án, szerdán az ELTE Társadalomtudományi Karának konferenciatermében.
Művészeti alkotótábor gyerekeknek Óbudán
Milyen szoborral tennéd szebbé Budapestet?
Nemet mondott egy magazin felkérésére
Elárverezték Edgar Allen Poe egy levelét
Hat városban rendezik meg
Ezer Lámpás Éjszakája az eltűnt gyerekek világnapján
Mesék, bábok, foglalkozások és édességek
Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik

Gabonát söpörnek a 6-oson
Kiömlött egy árokba borult kamion rakománya a 6-os főúton, Paks határában. Az utat a takarítás idejére lezárták.
Személygépkocsival ütközött a járat
Karambolozott a 148-as busz a XX. kerületben
Szándékosan gyújtották meg?
Kiégett egy Trabant a IX. kerületben
Árokba csúszott a jármű
Magömlés Paksnál - Megsérült a kamion sofőrje
Csattanás Püspökladánynál
Kamion és mikrobusz ütközött: hat sérült a 4-esen
Halálos baleset Zalabaksa közelében
Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak

Valóságos lőszerraktár borult lángba Tállyán
Ég egy lakatlan ház tetőszerkezete a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán, a padláson valószínűleg különböző lőszerek, gránátok és egyéb robbanóeszközök vannak.
Menekültek a rablók a rendőrök elől
Figyelmeztető lövések dördültek a fővárosban
Orvostechnikai eszközökkel üzleteltek
Csalókat fogott a rendőrség Budapesten
Lakhatatlanná vált az épület
Ketten sérültek meg a kiégett dudari házban
Trükkös tolvajokat keresnek a kalocsai rendőrök
Átverték és kifosztották az idős asszonyt a "gyógyszerügyintézők"
Igen élénken hívják fel magukra a figyelmet
18+ képek - Harsányan integetnek a parányi bimbók
Emberek és autók is megsérültek
Brutális tömegverekedés Baktalórántházán
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 5 dolog, amiért ne diétázzunk
- 14:21 Megváltozik Amerika arca
- 13:59 FIFA-kongresszus - Kitüntetik Szepesi Györgyöt
- 13:56 Továbbra is alacsony a pollenterhelés
- 13:53 Antonio Carlos Ortega lesz az MKB Veszprém új vezetőedzője
- 13:46 Tállai: a sportban rejlik az egészség, az erő és a tiszta lélek
- 13:33 Balla-gyilkosság - A szakértők DNS-mintákat vizsgálnak
kereskedelmi cégSzerviz Technikus
MSK Hungary Bt.IT supporter
Hays HungaryTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.19 14:41
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.19 10:23
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.19 00:55
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.18 23:56
- ÍRD LE,2012.05.18 22:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



