Meghajtotta a dakaros a Nissan-t
Palik és Darázsi őrült tempót diktált
Nem kímélte a technikát a Palik László, Darázsi Gábor páros a 2009-es Dakar-rali első napján - A 2008-ban Magyarországon az Év autóversenyzőjének választott duó "őrült" tempót diktált a Buenos Aires és Santa Rosa de la Pampa között kijelölt 371 kilométeres szelektív szakaszon.
2009.01.04 08:05Palik Racing TeamNem kímélte a technikát a Palik László, Darázsi Gábor páros a 2009-es Dakar-rali első napján. A 2008-ban Magyarországon az Év autóversenyzőjének választott duó „őrült” tempót diktált a Buenos Aires és Santa Rosa de la Pampa között kijelölt 371 kilométeres szelektív szakaszon, s végül a huszonötödik lett.
Akár előrébb is végezhetett volna a kettős, de az utolsó negyven kilométeren beszorult egy lassabb jármű mögé. Palik László elégedett volt a Nissannal, csak azt sajnálta, hogy feltartották és időt veszített.
– Nagyon gyors szakasz volt, több kilométeren át tartó egyenesekkel és derékszögű kanyarokkal. Szinte végig maximális sebességgel mentünk, néha bizony megfordult a fejünkben, hogy nem túl kockázatos-e ennyire száguldani – mesélte a tavalyi esztendő magyar terepralibajnoka.
– Körülbelül a táv feléig nem volt problémánk, de elkezdtük utolérni a quadosokat. Sokat előztünk, ám negyven kilométerrel a cél előtt beragadtunk Yvan Muller Buggyja mögé, s hiába jeleztünk neki, nem volt hajlandó elengedni minket. A porától szinte semmit nem láttunk, s bizony jónéhány percet veszítettünk. Mindezek ellenére azt mondom, bemutatkozásként nem nyújtottunk rossz teljesítményt és ne felejtsük el, roppant hosszú még a viadal. Az pedig kifejezetten örömteli, hogy bár nagyon meghajtottuk a Nissant, de gond nélkül bírta a terhelés. Várjuk a folytatást!
A Palik Racing Team kamionos egysége, a Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor trió is a huszonötödik pozícióból várja a vasárnapi folytatást.
2009-es Dakar-rali, 1. nap, Buenos Aires-Sta Rosa de la Pampa (Argentína). Az össztáv 733 kilométer, a szelektív szakasz hossza 371 km.
Nem hivatalos állás:
AUTÓSOK:
1. Nasszer al-Attijah, Tina Thörner (katari, svéd, BMW) 2:36:15 óra, 2. Carlos Sainz, Michel Perin (spanyol, francia, Volkswagen) 2:17 perc hátrány, 3. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrika, német, Volkswagen) 2:40 p h., …15. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel) 13:21 p h., …25. PALIK LÁSZLÓ, DARÁZSI GÁBOR (MAGYAR, NISSAN) 23:52 P H., ...61. Liszi László, Fenesi József (magyar, Mitsubishi) 47:25 p h.
MOTOROSOK: 1. Marc Coma (spanyol, KTM) 2:46:17 óra, 2. Jacek Czachor (lengyel, KTM) 22:05 perc hátrány, 3. Miran Stanovnik (szlovén) 24:42 p h., …55. Dési János (magyar, KTM) 58:08 p h.
KAMIONOSOK: 1. Marcel van Vliet, Herman Vaanholt, Gerard van Veenendaal (holland, Ginaf) 3:15:07 óra, 2. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Marcel van Melis (holland, belga, holland, Ginaf) 2 másodperc hátrány, 3. Ilgizar Margyejev, Vjacseszlav Mizukajev, Ayrat Magyejev (orosz, Kamaz) 22 mp h., ...25. SZALLER ZOLTÁN, PÓCSIK LÁSZLÓ, CSITÁRI TIBOR (MAGYAR, MAN) 33:39 P H. (Darázsi Zsolt kamionja még nem ért célba.)

A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Lánya, Lisa Marie szemén keresztül mutatja be Elvis Presleyt egy új kiállítás, amely a legendás énekes halálának 35. évfordulója alkalmából nyitotta meg a kapuit.
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?

Csökkenhet a cukor ára
A világ cukortermelése az idén is meghaladhatja a keresletet, ami szakértők szerint a cukor árának csökkenését eredményezheti.
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév

Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Öt évre tervezett tudományos programot indít a WHO a betegségmentes öregedést legjobban biztosító étrend összeállítására.
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra

Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
Életének 82 évében elhunyt Ben Gazzara amerikai színpadi és filmes karakterszínész.
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
Saját udvarán fagyott meg egy férfi vasárnap reggelre Mosonmagyaróváron.
Tragédia Debrecenben
Elszenesedett test a romok között - Elégett egy hajléktalan
Az ágya mellett találták meg
Lakásában hűlt ki egy garabonci férfi
Kórházba szállították az öt embert
Szénmonoxid-mérgezést szenvedett egy család Budaörsön
Gyilkosság Sopronban
Halálos szúrás - A saját lábán ment be a kórházba a megkéselt férfi
Minden szerve tökéletesen funkcionál
Döbbenet: két pofával és négy szemmel született a cica
Szénmonoxid-mérgezésben okozta a férfi halálát
Ölt a gáz Dévaványán
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:18 Saját udvarán fagyott meg a férfi
- 14:10 Elhavazta a tanítást a fagy
- 13:59 Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
- 13:55 Felsőoktatás - "Súlyosan jogkorlátoz" a határidő-határozat?
- 13:46 Szíria - BT-vétó: a Nyugat a felelős?
- 13:39 Tombol a nép Egyiptomban: gyújtópalackok vs. könnygáz
- 13:31 Már "melegítenek" a jégtörő hajók
Reed RecruitmentVillamosmérnök
Work Force Kft.Fröccsöntő mérnök
Astrum Mei Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Az MSZP támogatja a gyalogló borsodi polgármestereket2012.02.05 14:39
- Meghalt Csurka István2012.02.05 14:21
- Megkezdődött az 'Elie Wiesel-per'2012.02.05 14:12
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 13:44
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.05 13:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



