
Kemény és fárasztó erőpróba Argentinában
Argentina - Egy teljes táv
Az ország több, mint 3500 km-es észak-déli kiterjedése adja a : " másik Óriás" címet Argentínának a kontinensen.
2009.01.01 13:42, dakar.hu
Egy olyan területen, amit a természeti és kulturális látványosságok ellentéte tesz jellegzetessé, a távolságok mindig hosszúak: egy roppant nagy terjedelmű "világ" közepén vagyunk. A hely tanulmánya folyamatosan újabb-és újabb ötleteket kelt életre az utazók, a térképek kedvelőinek és kimondottan az tereprally szerelmeseinek gondolataiban.
A 2009-es Dakar versenyzői tehát, egy meglehetősen kemény és fárasztó erőpróbának lesznek kitéve Argentínában. Meglehet ez mégsem egy teljes argentínai körutazás-ahogy az a tervekben állt- mégis a Buenos Aires-I indulás és a visszatérés, megadja a lehetőséget a versenyzőknek hogy próbára tegyék ill. megmutathassák, mind a saját és járműveik erejét az összes terepfajtán.
A verseny első napjaiban, először délnek tartanak, ahol a hűséges rally nézők szemtanúi lehetnek ahogy a több kilométeres gyorsító szakaszokon áthalad a mezőny. A "kemény terep" tesztelése után következik a "puha-terep" felfedezése. Az úton visszafelé, a mezőnynek számos homokos szakasszal kell szembenézniük ahol a dűne-kedvelő versenyzők mutathatják meg igazán tudásukat. Végül azok a csapatok, kik teljesítik a távot, tulajdonképpen a 23-ból ,10 argentínai megyén keresztül és az összes terepfajta teljesítésével jut majd el a célig.
Az alábbi területeken halad át a futam:
- Buenos Aires- Főváros
- Buenos Aires Tartomány/Megye
- La Pampa
- Rio Negro
-Chubut
- Neuquén
- Mendoza
- Catamarca
- La Rioja
- Cordoba
- Santa Fe
Argentína egy kontinens országnak tekinthető, a közel 3500 km-es kiterjedésével a Bolíviai határtól egészen a Terra Del Fuego legszélsőbb pontjáig. Az ország északi-déli ill. a nyugati és keleti területeinek számai csökkenek és keskenyednek, így Argentína rendkívül gazdag különböző felszíni formákban. Éghajlati, domborzati és életstílusi nézőpontból, az ország területei nagyon vegyesen helyezkednek el Argentínában.
Az ország számos történelmi időszakon és bevándorlási hullámokon esett át az elmúlt évszázadokban melyek által - ez a része a kontinensnek- igencsak komoly kulturális és gazdasági helyzetbe került a melyet az időközben betelepült európaiak honosítottak meg: köszönhető mindez, a 15. sz-i bevándorlási hullámban elsők között érkező spanyoloknak, majd az olaszoknak, végül a németeknek és franciáknak, kik csatlakoztak a betelepülő európai emberek közé, a jólét és egy jobb élet reményében.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Képek: Toplessben a világsztárok!
Van, akiben órákig lehetne gyönyörködni, mások jobban tették volna, ha felöltözve maradnak - ízlések és pofonok, avagy hogy strandolnak a sztárok?
Bokszoljuk le a kilókat!
Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
Minden idők legszebb menyasszonyai - 1. rész
Gyönyörű képek: miben mennek férjhez a világsztárok?
A sztár férje szintén tüdőbajban halt meg
Képek: Penész miatt halt meg Brittany Murphy?
Rhinebeck városa ünneplőbe öltözött
Chelsea Clinton szombaton mondja ki az igent
Mitől vannak a pattanások, ráncok, vörös foltok?
Az öt legnépszerűbb bőrszépség-tévhit
A színész barátnője kábszerterjesztő luxusprosti?
Képek: Kokainbotrány George Clooney körül!

A Shell kártérítést követelhet a BP-től
Nem zárja ki a Shell angol-holland olajvállalat, hogy kártérítést követel a rivális BP-től, amiért a Mexikói-öbölbeli fúrótorony robbanása után a katasztrófa sújtotta térségben működő összes kutat le kellett zárni, súlyos veszteségeket okozva ezzel az ott fúró vállalatoknak.
285, 13
Gyengült pénteken a forint
Lesz tető a fejünk fölött?
Hiába ígérgetnek: csak másfél év múlva lehet több lakás
Baji Csaba az új vezérigazgató
Visszahívják Mártha Imrét az MVM éléről!
Még nem tudják miért minősítették vissza
A ferihegyi dolgozók is hibásak a rossz minősítésért?
Kalmár István pénzintézetek érdekeit sértette?
A bankok útjában állhatott a lemondott postavezér
Lesz tető a fejük fölött?
Egyre több devizahiteles kerül nehéz helyzetbe

Debrecenben beindul az őssejterápia
Magyarországon is vezető halálokként tartják számon az előrehaladott perifériás artériás érbetegséget (PAD)
Lehet füstölögni a füsttilalom miatt
Tilos a dohányzás az aluljárókban is
A mozgás a titka mindennek?
Nagy eséllyel visszatér a terhességi cukorbetegség
Küzdjük le a fájdalmat élelemmel
Mit együnk migrén ellen?
Napi horoszkóp - 2010. július 30.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Túlterhelt dolgozók
A 3 leggyakoribb munkahelyi stresszforrás
Meleg tea pocakra és pocakba!
Legális és gyógyító füvezés - teafüvek a jobbulásért

Világhírű művészek papírmunkái Veszprémben
A gondolat szépsége címmel nyílt világhírű művészek papírmunkáiból, grafikáiból kiállítás Veszprémben, a Modern Képtár - Vass László Gyűjtemény Galériájában pénteken.
Tombol az elektronika a Hajógyárin
Szigeti látkép, Party Arénával
A 2414. csillag az övé
Csillagot kapott Mark Wahlberg
Egy anya és lánya viharos kapcsolata
Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát
A hazai fesztiváléra záró rendezvénye
Csendesebb lesz az idei SZIN
Lesújthatunk
Batyus galopp Ivádon - utált dolgok pöröly alatt
A keselyűktől is megvédik őket
A gólya az Állatkertbe ment: három "trónörökös" a koronásdarvaknál

Ismét visszahív a Toyota
Ismét visszarendel autókat a japán Toyota. Csaknem félmillió kocsit hív vissza Észak-Amerikában, mert gondok lehetnek a kormánnyal.
Elsők között vezette a MINI legújabb modelljét
Képek és videó: Vettel a premier előtti MINI Countryman-t használja Budapesten
Az Avalon és a Lexus típusok az érintettek
Visszahív mintegy 417 ezer autót a Toyota Észak-Amerikában
300 ezer forint gyorshajtásért
"Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
Legfeljebb öt év
Jövő héttől szigorodik a jogosítvány meghosszabbítása
A nemzetközi autópiac is kezd fellendülni?
Felszökött a japán autógyárak termelése
Autótolvaj medve
Szendvicsért törte fel a kocsit a maci

Kató néni a neten szerez barátokat
Az egykor Kató néni szerepben tündöklő művész akkora internet lázban ég, hogy szinte a fél életét a közösségi portálok előtt tölti.
Ötszáz tőből álló marihuánaültetvény
Újabb vietnámi drogültetvényt számoltak fel Budapesten
Nem tudták azonosítani a nőt
Hónapok óta lehetett már a Marosban
"Kár volt elhagynom az első férjem"
Athina életét pokollá tette férje féltékenysége
Késsel és seprűnyéllel estek nekik
Részeg asszonyok támadtak szomszédjaikra
40 ezer forintos kár
Fémtolvaj vitte el a temető kapuját
Modellkarrierért hurcolta meg a sztárszakácsot?
Szerelmi bűbájt kért Lázár szeretője
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 19:56 Akcióban a Greenpeace - két magyar a rács mögött
- 19:36 Válságban az olasz kormánypárt
- 19:28 Félmillió éves koponyát tártak fel Spanyolországban
- 19:17 Képek: Toplessben a világsztárok!
- 19:12 Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
- 18:53 Cserbenhagyta a kerékpárost a gázoló
top fórum témák:
- Itt tartunk2010.07.31 00:03
- Szabó Dezső intelmei2010.07.30 23:44
- A biblia2010.07.30 23:32
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.07.30 23:24
- Akár száz évig is élhetünk nemsokára?2010.07.30 19:03
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!





